Mini esküvő Budapest egyik legszebb teraszán
A kis létszámú esküvők egyre népszerűbbek és ez nem csak egy fellángoló trendnek köszönhető.
Bizonyára Te is hallottál már olyan esküvői történeteket, ahol a Nagy Napra való készülődés időszakát egy vagy több kiadós vita előzte meg a vendég listával kapcsolatban.
A tudatos, fiatal pároknak hála egyre elfogadottabb, hogy erre a fontos napra manapság már “csak” a legszűkebb családi kört és a legkedvesebb barátokat hívják meg. A mini esküvő szó hallatán szinte azonnal ez tudatosul az ismerősök és a távolabbi rokonok fejében is. Mindamellett, hogy sokkal optimálisabban tudjátok beosztani az álomesküvőre szánt összeget, a vendéglistát is úgy tudjátok kialakítani, hogy azok az ember vegyenek körül Titeket, akik szívből örülnek a boldogságotoknak és aktív résztvevői az életeteknek.
Nálunk a ruhapróbák alkalmával nemcsak a szebbnél szebb ruhák próbálgatásának élményével gazdagodhatsz, hanem a több, mint 25 év tapasztalatának köszönhetően a kísérők és sokszor az Örömszülők is el-el csíphetnek egy-két hasznos tippet vagy akár meggyőző érvet azzal kapcsolatban, hogy milyen fontos az, hogy valóban a leendő Házaspár kívánsága és ízlése szerint alakuljon minden részlet.
Reméljük, hogy hamarosan Téged is megismerhetünk, addig is iratkozz fel hírlevelünkre, hiszen ezzel a blogbejegyzéssel egy tartalmas és ötletekkel, inspirációkkal teli sorozat veszi kezdetét.
Térjünk is rá a lényegre, hiszen ez a bejegyzés Neked szól, ha már a Nagy Napról álmodozol, de akkor is, ha éppen a szervezés kellős közepén állsz. Minden szolgáltató Instagram elérhetősége fel lesz sorolva a bejegyzés végén.
Biztosan kíváncsi vagy rá, hogy hol készültek a fotók és vajon Neked is lehetne-e ilyen exkluzív helyszínen az esküvőd?
A jó hírünk az, hogy igen! Az Aranybástya étterem terasza adott otthont a legutóbbi styled shootnak, ahol az Andrea Metzger bridal couture két légies és részletgazdag ruhája is debütált.
A különleges és előkelő étterem rész előtt egy látványos, lehetőségekben gazdag kültéri helyszín terül el, mesés kilátással Budapestre.
A vibráló és élénk színű virág dekoráció és a letisztult stílusú, modern étkészlet jól harmonizál a helyszín natúr színeivel. Ez is bizonyítja, hogy az erős színek is lehetnek elegánsak és trendik, ha a megfelelő kiegészítőkkel párosítjuk őket. A bérelt bútorok és dekoráció előnye, hogy nem kell a helyszín bútorkínálatára hagyatkoznod, így teljes mértékben a Te igényeidhez és stílusodhoz tud igazodni a dekoratőr.
Az Aranybástya sokszínűségét bizonyítja, hogy egyes fotók szinte mediterrán hangulatot sugároznak, míg más beállítások esetén a főváros nevezetes épületei tornyosulnak.
Az esküvő minden elemének lebonyolítása, kezdve a vendégek fogadásától, a szertartáson át a vacsoráig teljesen zökkenőmentes, hiszen a lefoglalt napon csak a Tiétek ez a csodás helyszín.
A következő blogbejegyzésben bemutatjuk Lillát, ennek az izgalmas styled shootnak a megálmodóját, az Azzurra Wedding and Event okleveles esküvő- és rendezvényszervezőjét.
A szolgáltatók listája Instagram fiók elérhetőséggel:
Szervezés: @azzurraevent
Fotó: @say.yes.wedding.photography
Dekoráció: @voilaeskuvoidekor
Helyszín: @aranybastya
Menyasszonyi ruha: @andreametzger_bridal_couture
Vőlegény öltöny és kiegészítők: @digel_store_budapest
Szertartásvezető: @szertartasvelem
Gyűrűk: @bojtiekszer
Haj: @fodogyongyihair_
Smink: @csalavaeszter_mua
Menyasszonyi fejdísz és fülbevaló: @inventino_
Asztal és székek: @satorkolcsonzo
Grafika: @byemesesoos
Modellek: Lilla & Tomi
2024.06.21.
ÉRDEKESSÉGEK-ÚJDONSÁGOK
Legújabb anyagunkból elkészült ruhát már próbálhatjátok.
2024.06.19.
ÉRDEKESSÉGEK-ÚJDONSÁGOK
Esküvői ruhád csipkéjéből készítjük el, készülődő köntösödet. Ez az igazán egyedi megjelenés!
2024.06.17.
ÉRDEKESSÉGEK-ÚJDONSÁGOK
A következő évadra már érkeznek az új anyagok. Ez egy gyönyörű selyem organza.
2024.06.15.
ÉRDEKESSÉGEK-ÚJDONSÁGOK
Egy ruhához többféle kiegészítőt is ajánlunk. Legyen fátyol, kar rész vag boleró.
Jelentkezz be most, egy fantasztikus esküvői ruhapróbára szalonomba.
Akár menyecskeruháról vagykiegészítőkről legyen szó.
Engedd, hogy részesei lehessünk álmaid ruhájának kiválasztásában!
KÖVESD AZ INSTAGRAM OLDALUNKAT!
Copyright © andreametzger.hu I Minden jog fenntartva